Farkasfalka készen

Dimensions 324. 16-os aidára varrva, Anchor fonalakkal.
 Mert pasis ajándéknak gondoltam, azért esett rá a választásom bár nem volt meg készletben csak úgy rátaláltam a mintára és tudtam ki kell varrnom. Már a kezdeteknél rájöttem  rossz minőségű mintát találtam. 😒 Ahogyan először szóvá tettem azonnal jött a segítség egy kedves "tűbarátnőmtől" megkaptam tőle a jól nyomtatható változatot. 💖💕 Köszönöm Ági!
Kedvencem a falkából, mert olyan szépen ül a sziklán.
Mivel Anchor kód is van   a választásom rá esett, mert van jó pár motringgal itthon így a hiányzókat is ebből a márkából vettem meg hozzá. Felénél jöttem rá, milyen rosszul választottam😢 
Meglevő fonalaimat  jó tíz éve hirtelen felindulásból vettem, igazán nem sokat használtam, mert egy időbe ráálltam a Roshacera, majd  a DMC  fonalra.
Visszatérve  mi is volt a gondom a választásommal, ugye nem tudtam konkrétan  mennyi fonal fogy el egy színből azért csak egyesével vettem meg a fonalat és az itthon levőhöz a pótlást később kellett beszereznem.Úgy a most vásárolt   pótlás színe sem hasonlított az elkezdettre. Hiába próbáltam több üzletbe beszerezni az azonos számú fonalat nekem nagyon eltért az árnyalata. Három színről van szó, ezért állt egy ideig a hímzés.  Végül erőt vettem magamon és megpróbáltam az itthon fellelhető fonalaimból valami hasonlót kihozni. Én látom hol van a képen az a szín, viszont összességében elégedett vagyok a végső megoldással.
Komolyan elgondolkodtam minek is szereztem be  szinte a teljes színskálát egy, egy fonal márkából, ha tizenegypár év után már az új gyártmányok teljesen más árnyalatok.
Összességébe szerettem varrni, öröm volt minden állat elkészítése, mivel látszik rajtuk az egyéniségük

Már február van rohan az idő!  Köszönöm, ha benéztek, vigyázzatok magatokra!

Megjegyzések

  1. Mindig csodálattal nézem a munkáidat.
    Annyira élethűek, hogy mindjárt lelépnek a képről 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Orsi Ez a kép valóban olyan, hogy szinte kiemelkednek külön, külön a farkasok, sőt a nagy fakas állának érzed nem csak a szigorúságát, hanem a közelségét.

      Törlés
  2. Csodálatos lett! Nagy-nagy örömet fogsz valakinek szerezni vele és a jóérzésedet a remekművel tovább fogja növelni. Többször kinagyítottam, nézegettem, gyönyörködtem benne. Nem csodálom, hogy magával ragadott és őt választottad! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a kész munkához, nagyon szép lett!
    És igen, a színekkel sok galiba van néha, de ezt tényleg csak te látod a képen, mi, többiek csak csodáljuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rita kedvesem köszönöm! Most találkoztam élesben ezzel a problémával és igen csak lelombozott 😒

      Törlés
  4. Gratulálok! Gyönyörűséges! Sokáig dédelgetett minta volt... pont a gyenge minőségű minta miatt engedtem el....meg lehet nagy falat lett volna... Nekem is le van mentve, hogy többször és közelről lehessen gyönyörködni benne!Neked is szép februárt! Új szép himzést!!!

    VálaszTörlés
  5. Teljesen jó lett. Én is szoktam helyettesíteni fonalat.
    Gyönyörű!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Beáta! Egy hímzésen belül ez volt az első mikor mást nem az elkezdett színű, számú fonallal fejeztem be. Nem találtam jobb megoldást. 😒😒

    VálaszTörlés
  7. Megint szépség került ki a kezeid közül. Gratulálok.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése