Horgolt ruhácska

Első látásra beleestem , mikor itt megláttam naponta többször is visszamentem megcsodálni és a végén elkészítettem a saját verziómat.
 Sokáig gondolkoztam, mivel évek óta nem horgoltam leszámítva  ezt a pár figurát amit mostanában mutattam, plusz a fonal színei ragadtak meg igazán. A Kacskaringó Fonalboltban többször a kosaramba raktam egy testvérkéjét de, nem jutottam el a pénztárhoz vele. Igazi pink rajongó hölgyikének szántam. Praktikus oka pedig az, hogy több kiló fonalam van  dobozokban tárolva évek óta érintetlenül. Érhető, nem akartam még több fonalat rakosgatni, inkább felhasználni a már meglevőket. Bármennyire nagy a csábítás nem nincs szándékomba addig kötő-horgoló fonalakra beruházni még látható mennyiség el nem fogy belőle.
 Viszont nem sokat kellett válogatni összeállt ez a színösszeállítás. Mesivilág útmutatása alapján próbáltam elkészíteni a ruhácskát. Teljesen használható minta alapján, kis változtatásokkal. Mi kis vékony "Pannánkra  ezt sikerült összehozni
                                                                       Öltözködik 😍
 Még nem volt teljesen kész de délutánra sikerült összehozni egy gyors fotózkodást. Kaotikus állapot a medence körül, végre sikerült feltölteni a heti nagy meleg után.



Alap kérdések merültek fel bennem a horgolás kapcsán, pl. két pálca közé öltsem a következő sor pálcáját vagy a felső hurokba, mert szerintem úgy stabilabb. Vagy körbe horgoljam a ruhácska szoknya részét esetleg visszafordulósan , ez maradt mert a pálcák összhatása nekem így jobban bejön, viszont az összevarrás hátul jól látható. Többször bontottam legalább  két ruhácskát elkészítettem volna hanem többet is, de gyakorlásnak nagyon jó volt és rendíthetetlenül készítettem. Még a színek  mennyisége is adott volt ezért elég sokat használtam a konyhai mérlegem, így tudtam eldönteni hány sort készíthetek egy színnel és az átmenettel, közben a kedvenc lilám ki kellett venni belőle mert nem igazán tettszett. 25 dkg ment bele a Lilla pamutfonalból 2 szálasan.

Megjegyzések

  1. Mestermű!!!! annyira szépek a színek együtt, remekül állítottad össze, csupa harmónia az egész kis ruhácska :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó fotók...Nagyon hamar kész lett és a ruha is igazi szépség, színei is hangulatos,egyéni.A "Pannáról meg nem is beszélve, igazi vagány és szépség, gyönyörű hajjal......A pink szandál még ad egy pluszt...Újabb ruhácskára fel!!!Köszi a fotókat..Szép napot!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vera! Következő horgolás nem ruhácska lesz, remélem az is gyorsan halad.

      Törlés
  3. Nagyon jó lett!
    Ruhát még nem, csak takarókat horgoltam. Olyankor a felső hurokba szoktam ölteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a jó tanácsot én is a felső hurkot választottam, egy sor után :)

      Törlés
  4. A téli képed is nagyon tetszik. De nagyon.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon-nagyon tetszik! Szuper lett!
    Édes kislány :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm Palkó, cukor lányka nevében is!

      Törlés
  6. Szia Juci! Bár az elmúlt napokban láttam már valahol a képeidet a Facebookon, de a blogbejegyzésre csak most bukkantam rá!
    Köszönöm! Annyira jó látni a képeidet, és olvasni a soraidat. Mennyire jó lenne a két hercegnőt egymás mellett lefotózni a ruhájukban ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Örülök, hogy rám találtál :) Szeretem a hasonló és mégis, különböző "játékokat" Mivel nem vagyunk egyformák az elkészült "művek" sem egyeznek teljesen és ez így nagyon JÓ! ....Igen hozott anyagból dolgozni!

      Törlés
    2. "hozott anyagból" lánykákra gondoltam. :) ők is szinte egy idősek és mégis mennyire különböznek!

      Törlés
    3. :-) akár előre megtervezve is csinálhatunk ilyen játékot ;-)

      Törlés
    4. Benne vagyok ezt valahol meg kellene beszélni vagy kihívásként juttasd el hozzám. Először kisebb valamit kellene, gondolkodom rajta.

      Törlés
    5. OK, én is gondolkodom rajta. Aztán, ha valamelyikünk talál egy jó projektet, megcsináljuk 😉 szuper!!! 😍

      Törlés

Megjegyzés küldése