Az élet túl rövid, hogy gyűlölködésre pazaroljuk az időnket!

2017. március 28., kedd

Mostanában

ezzel a nagyobbacska téli képpel vagyok elfoglalva......és még sok más egyéb aprósággal.
Pár dolog sikerült és van olyan amivel kudarcot vallottam.
 Ezeket a szíveket rendelésre készítettem, vagyis a lila megvolt a zöld kellett még hozzá.
 Kék rózsás pedig egy kéket szerető ismerősömnek, XJudesign Baby boy fonalával.

Pendibul kísérlet, közben rájöttem ezeket a kis tűtartókat nem kicsi lyuksűrűségű anyagra kell varrni, hanem legjobban 14-es Aidán vagy 28-as hímzővásznon mutat jól. Kezdtem még egy hasonló tűtartót, annál meg elfogyott a fonalam azt gondoltam elég lesz az a kevéske amit találtam egy bobinán, majd pótolom, ha járok a fonalasnál.

  Közben készülök a húsvétra, ott is jól mellé fogtam az egyik mintával, fonal és anyag választásommal :(
Arra gondoltam írok egy posztot a sikertelen kísérleteimről, okulás céljából. Viszont  rá sem tudok nézni a baklövéseimre, így fényképezni is elég nehéz,
Megérkezett az igazi tavasz így sokkal jobban esik a kinti tevékenység mint a lakásban való hímezgetés. 
Pótolom a télen elfogyott D vitamint ezért sokat vagyok a kertben, udvaron.
Minden erre járónak sok, sok  napsütést kívánok!

19 megjegyzés:

  1. El nem tudom képzelni,hogyan készíted ilyen gyönyörű símára a szíveket.A hímzésről nem is beszélve.:)
    Kudarc....nem könnyű túllépnem rajta nekem se.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mamka, Nem merev és vastag Aidára készült. Vékony hímzővászonra varrtam a mintát és könnyedén rásikerült feszítenem. Először is körbe vágtam a szívet a felénél ez könnyű volt mert egy csík fut körbe rajta nem mélyen mert úgy gondoltam ha igényli akkor még tudok rajta mélyíteni. Megpróbáltam a minta és a szív közepét kikeresni amikor úgy gondolta ez így jól illeszkedik rögzítettem egy gombostűvel, majd simogattam a szív szélei felé az anyagot minden irányban. Ezután mikor kicsit puhult az anyag elkezdtem vékony késfokával belenyomkodni az anyagot, nem sorba hanem egyik és másik oldalt is, ha úgy láttam nem fog teljesen ránc nélkül felfeküdni akkor kihúztam és újra kezdtem. Természetesen nem erővel, hanem finoman minden erőszak nélkül úgy gondolom a második kísérlet után szinte pontosan, egy, egy pici ránccal elkészült. Ezeket a pici ráncokat a zsinór amit utoljára raktam fel eltakarja. Természetesen a zsinórozás előtt még a hátsó oldalára is raktam vékony pamutvásznat teljesen úgy ahogyan a mintás résznél leírtam. Zsinórt pedig ráragasztottam és a tetején még gombostűvel rögzítettem az akasztóval együtt.
      Sajnos a kudarc is életünk, életem része, próbálok tanulni belőle, túllépni rajta ha nehezen is, legközelebb talán jobb, szebb lesz az életem és az egyéb apróságok.

      Törlés
  2. Öööööh, miféle kudarc? Minden tökéletesen javítva. Ez nálam is ilyen, azaz a hibák vannak és javítom. Tetszik amit látok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képeken szereplő dolgok nem abba a kategóriába tartoznak.

      Törlés
  3. Kíváncsi lennék rá mi az ami Neked kudarc, lehet a laikusoknak -mint pld. nekem- észre sem vehető hiba. Olyan gyönyörű munkáid vannak, hogy el sem tudom képzelni: hibázhatsz néha...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Egyszer készítek róla, róluk képeket. Most dobozolva vannak, remélem sikerül javítani.

      Törlés
  4. Talán ép a tanulásért is elmesélhetnéd a kudarcokat, hogy mások ne essenek abba a hibába...Mindenkinek vannak ám bibis dolgai, csak szeretjük eltusolni, én szeretem leírni, mert vissza is lehet olvasni....és akkor felidézem, mit is rontottam...
    Ezek a szíveid bámulatosan szépek...Fokozni sem lehet... Jó ránézni... Akármilyen színnel hímezted, egytől egyig gyönyörű...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végül is igazad van Vera. Közmondás is azt mondja a buta a saját kárán tanul az okos meg a más kárán ha, van ideje és át tudja gondolni a hibáit az ember, sőt a más hibáit is áttudja látni akkor kevesebb hülyeséget csinál.....vagy nem, mert úgy gondolja vele ez nem fordulhat elő :) :) Tudod egy népszerűtlen bejegyzés is útmutató, valamiért nem tetszik az embereknek. jobbára a facén tudod követni kevés lájknál látod valami nem stimmel, viszont van olyan is ami neked tetszik tudod is,hogy jó és valamiért elmarad a visszajelzés.
      Anyag és fonal választási gondjaim voltak, élőben szuper jól mutatott a fotón meg összefolytak a színek, tudnák példát is mondani de most nem ez a célom.
      Egy ilyen jól megtervezett minta amivel a szíveket készítem az sikeres vannak minták amivel hiába tetszik még sem sikerül jól eltalálni a kivitelezést. Ezekben az esetekben gondoltam már a népminták kevés színnel történő hímzése sem véletlen, egyszóval lehetőség az végtelen. Szíveknél az anyag választás is totálisan nagyon jó. Sajnos már nem tudom hol vettem és milyen fantázia néven, de nagyon jó rá varrni és a színe is nagyon jó! Illik minden hímző fonalhoz. Köszönöm a z észrevételeket!

      Törlés
    2. Köszönöm...Annyira el voltam foglalva a szívekkel... hogy a nagy hímzés elmaradt...Lehet hogy már kérdeztem, , bocsi... hogy mekkora lesz és láthatnánk , milyen lesz a kész lesz?
      Lehet hogy a válaszodat teljesen nem értem,... de eszembe jutott más a facéról...Ahova meghívtalak játékra... az volt az első,,,és utolsó a részemről....

      Törlés
  5. Már ég a "világ" a házikóban! :)

    Köszönöm a bejegyzésed, míg gyógyulok, nézelődöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lassan kivilágosodik, nagyon sok kontúr lesz még a végén. Ha látsz szépet, érdekeset oszd meg velünk is.

      Törlés
  6. Nagyon szép képet csinálsz ! A szívek jól sikerültek. A kudarc meg az amiből tanulunk...Vigasztaljon a tudat: Nem vagy egyedül :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kata a hozzászólást, vigasztal a tudat más is "mélléfog" néha...

      Törlés
  7. Hú, már ennyit haladtál a Thomas Kinkade képpel, gyönyörű lesz !
    A szíveid nagyon jól sikerültek -- mind , függetlenül a színüktől !
    Rosszul -, félresikerült munkája szerintem mindenkinek van -- ha nem is számol be róla , ez olyan mint a hibák a munkában -- aki sokat dolgozik, óhatatlan , hogy több hibája lesz , mint annak aki csak beszél a munkáról .

    VálaszTörlés
  8. Ági előszoktam venni napokra TK.t, jobbára olyan esetekben mikor nem úgy jön össze más hímzés mint ahogy szeretném. Különben érdekes szép kép lesz különösen ha, az a sok francia csomó is rákerül a végén ......és egyéb hímzéssel kapcsolatos nyalánkságok. Nagy igazságot takar ez az utolsó mondatod, köszönöm a megjegyzésed!

    VálaszTörlés
  9. Kudarcot én sem látok, csak csodaszép munkákat!
    Öröm Nálad nézelődni :)
    Szép hétvégét kívánok!

    VálaszTörlés
  10. hello dear i am your happy new follower from cucki stitching cove,,
    love all your stitching so much.
    sending you love xxx

    VálaszTörlés
  11. I will be your followers s well as Cucki .So nice to get know you via blogland :)

    VálaszTörlés
  12. Annyira gyönyörűen kivitelezed ezeket a szívecskéket!!! Olyan precíz, szépen ráfekszik az anyag a szív formára... Tényleg gyönyörű... A téli tájkép is szépen alakul!!!

    VálaszTörlés