2016. március 31., csütörtök

Hónap soroló JOYFUL WORLD 3

Március, kihímezve, párnácskának megvarrva és megtöltve. Számomra  márciusi időjárás nagyon lehangoló volt, így ibolya virággal töltöttem meg. Kétszer is szedtem és egész soknak tűnt, úgy frissen de, szárítva már meg kellett pótolnom "ezzel, azzal"
 Nagyböjtöt több, kevesebb sikerrel tartottam, raktam így aztán bele jót is és kevésbé jót is. Nem csak az evésre gondolok hanem a mindennapi teendőkre, mikor a kezembe fogom talán  a mértékletességre nevel. Nagy események történtek velem  ebben a hónapban régen és ma is. Első szülöttem,  valamikor nagyon régen ebben a hónapban született és jó volt visszaemlékezni rá  az ismeretlen csodára ami  lassan a mindennapjaikká vált.  Mai napom is olyan csoda, ami csak egyszer fordul elő az ember életében. Az érzést ami még bennem kavarog azt is jól beletömködtem, mert a gondolata is olyan nagyon jó!

 Jól összeszáradt az ibolyavirág és az illata sem olyan intenzív, csak  nyomokban található benne :)
 ..... és akkor lássuk azt a párnát!Apró virágos anyaggal  és kis pöttyössel  körbe varrva  20-as Aidán egyszállal a megadott színekkel hímezve, kimondottan jó volt a böködős része
 Ide a hátoldala varrására még kellene segítség valami jó zárórésznek. Mivel a szárított virágot tüllbe rakva tettem bele  cserélhető megoldásként  valami egyszerűbb gombos megoldás kellene, de azt nem tudom hogyan kell  megcsinálni.
 Együtt a három elkészült, természetes fénynél sokkal jobbak a színek és látom a kék pöttyös anyag egészen más színű, mint a tó, pedig benn a lakásban szinte ugyan olyan színnek láttam.
Belőle jövőre lesz tojás dísz.
 közelebbről minta innen.
 Még ibolya, mert szép.
Tavaszias  áprilisi napokat kívánok!

2016. március 27., vasárnap

Megérkezett a nyuszi

Ilyen picik, de szeretettel készültek.

 Hímzett nyuszival, mikor elkészültem és megmutattam a páromnak, hasát fogta úgy nevetett :) nagyon picinek találta. Szerényen megjegyezte, régebben normális méretű hímzéseket varrtam ezt nagyon kicsinek  látja. Így hozzá kezdtem egy nagyobb méretű kép varrásához, de azt még nem tudom mutatni, mivel  nem lehet kinézni semmit belőle.
Ezeket a nyuszikat nagyon jó volt készíteni, alig tudtam leállni. Tovább tartott az  ki és bepakolás mint a varrás maga a töltést is beszámítva.
Szép időt kérnék a  holnapi napra...... természetesen sok locsolkodót, már aki szeretné annak.

A gerlemadár is megmosdik e napon, 
Meglocsollak téged, gyönyörű galambom! 
Szerencsés jó reggelt kívánok e házra, 
Én is mint egy holló, jöttem a munkába. 
Láttam és találtam egy szép virágszálra, 
Engedelmet kérek meglocsolására.

2016. március 25., péntek

Képeslap csere-bere Kaptam, adtam

Zsófitól kaptam Romániából, számomra  új technikával készült  3d-s képeslapot.

Igazán egyik képen sem  látszik de, az a színes, virágos, madáretetős rész kiemelkedik az alaplapból. Szerintem ő maga rajzolta a tavaszi kert részletet Annyira szép és különleges köszönöm, Zsófi, a kedves jókívánságaidat is!

 Következőt pedig én küldtem Mónikának  a pici nyuszi kíséretében.
 Természetesen maradtam a x-szemes hímzésnél :)
Jó volt ez a játék, köszönöm Barbara a szervezést!


Ma Nagypéntek

2016. március 6., vasárnap

WORDS 3

Közös hímzés folytatódik.  Egyetlen probléma van vele mire belelendültem abba kellet hagyni. Nem volt több hímezni való rajta de jól van ez így. Nagy lelkesedéssel vártam ezt a rész és a soron következőt is.  a várakozás számomra  kellemesen izgalmas. Akkora feladatot ad amit egy szuszra szívvel örömmel kell végre hajtani.


                                       


Közben másik hímzést is kézbe vettem, ajándékba szántam  elkészült és hamarosan átadom. Kis Dimension készlet.


 Hasznos ha fotózzuk a kész  varrományt, most jöttem rá egy szemet kihagytam a madár papa vagy mama szárnyán, most pótolnom kell. Még az utolsó símítások vannak hátra rajta, beragasztani a keretbe és filcet rakni a hátoldalára.

Remélem hamarosan tavasz lesz de, legalább  nem esik már sok eső, kisüt kicsit a nap. Kívánok tavaszi napfényes nőnapot!
 Lenvirágból képeslap  készült, kinyitás után még apró kincseket is lehet benne rejtegetni :) oldalt nyitott bélelt zsákocska lett belőle.